IT folyamatfejlesztés
Olyan művészekkel és zenei produkciókkal dolgozom együtt, akik nemcsak fellépéseket szeretnének, hanem tudatosan építik a működésüket és a jelenlétüket. A közös munka a koncertszervezéstől a nemzetközi lehetőségek felkutatásán át a mindennapi operatív háttér biztosításáig terjed – attól függően, hogy éppen mire van szükséged.
Miért szerepel kétféle ár ugyanarra a szolgáltatásra?
A nemzetközi árazás az angol nyelvű, nemzetközi piacra irányuló együttműködésekre vonatkozik, függetlenül az ügyfél földrajzi elhelyezkedésétől. A díjszabásom az együttműködés jellegét és működési környezetét veszi alapul, nem az ügyfél állampolgárságát.
- Magyar árazás (HUF) vonatkozik azokra az együttműködésekre, ahol a közös munka jellemzően magyar nyelven zajlik, és a működés elsősorban a hazai piaci környezethez kapcsolódik.
- Nemzetközi árazás (EUR/USD) azokra az együttműködésekre érvényes, amelyek nemzetközi piacra dolgoznak, angol nyelvű kommunikációt igényelnek, illetve gyakran több időzónát, külföldi partnerekkel való koordinációt vagy összetettebb projektmenedzsmentet foglalnak magukban.
Ez azt jelenti, hogy magyar ügyfelek esetén is a nemzetközi árazás vonatkozik az együttműködésre, amennyiben külföldi céggel, nemzetközi környezetben vagy angol nyelven dolgozunk együtt.
Minden csomag egyértelműen meg van jelölve, átlátható feltételekkel. Ha nem vagy biztos abban, melyik árazás vonatkozik rád, vedd fel velem a kapcsolatot, és segítek eligazodni.
Scrum Master
Fehér csomag
Óradíj: 9.000 Ft/óra
Havi óraszám: Havi kevesebb, mint 10 óra
- Csomagváltás lehetősége: Bronz, Ezüst, Arany, Platina
- Hétköznap felhasználható.
- Csomag ár: A felhasznált órák számától függően.
- +1 óra heti státusz meeting.
Bronz csomag
Óradíj: 8.500 Ft/óra
Havi óraszám: Havi 10 óra
- Csomagváltás lehetősége: Fehér, Ezüst, Arany, Platina
- Hétköznap felhasználható.
- +1 óra heti státusz meeting.
Ezüst csomag
Óradíj: 8.000 Ft/óra
Havi óraszám: Havi 20 óra
- Csomagváltás lehetősége: Fehér, Bronz, Arany, Platina
- Hétköznap felhasználható.
- +1 óra heti státusz meeting.
Arany csomag
Óradíj: 7.500 Ft/óra
Havi óraszám: Havi 40 óra
- Csomagváltás lehetősége: Fehér, Bronz, Ezüst, Platina
- Hétköznap felhasználható.
- +1 óra heti státusz meeting.
Platina csomag
Óradíj: 7.000 Ft/óra
Havi óraszám: Havi 60 óra
- Csomagváltás lehetősége: Fehér, Bronz, Ezüst, Arany
- Hétköznap felhasználható.
- +1 óra heti státusz meeting.
Kiegészítő információ
- Minden plusz megkezdett óra (az adott csomagba foglalt mennyiségen túl) 9.000 Ft/óradíjon lesz számolva.
- Sürgősségi/Hétvégi felár: 18.000 Ft/óra.
Szoftvertesztelés
Ez a szolgáltatás egyedi árazás alapján elérhető.
Csomagelszámolás - Fix kapacitás + rugalmas többlet
Az együttműködés fix kapacitásalapú havi csomagokra épül. Amikor csomagot választasz (például 20 óra), ezzel havonta ennyi kapacitást foglalsz le nálam, amely a működésed stabil támogatását biztosítja. A csomagdíj a hónap végén akkor is számlázásra kerül, ha az adott hónapban kevesebb órát használtunk fel, mivel a kapacitásod előre dedikált.
Ez biztosítja számodra:
- kiszámítható, tervezhető rendelkezésre állás
- folyamatosan haladó munkafolyamatok
- elsőbbségi ütemezés az időbeosztásomban
Mi történik, ha egy adott hónapban több kapacitásra van szükséged?
Ilyenkor lép életbe a Flex elszámolás.
Amennyiben a felhasznált órák száma meghaladja a csomagban foglalt mennyiséget, a hónap végén összehasonlítom:
- a választott csomag díját + a többletórák alap óradíját
- a következő csomag havi fix díját
Mindig a kedvezőbb végösszeg kerül számlázásra.
Ha a nagyobb csomag havi díja előnyösebb, akkor azt számlázom, és az így járó plusz kapacitás a hónap végéig felhasználható.
A többletórák vállalása kapacitásfüggő, de kisebb mértékű eltérés esetén általában rugalmasan megoldható.
Mi történik, ha kevesebb kapacitásra van szükséged?
A havi csomagdíj ebben az esetben is esedékes, mivel a kapacitásod előre le van foglalva. Ugyanakkor:
- havonta egy alkalommal lehetőséged van csomagot váltani, így ha tartósan kevesebb órára van szükséged, a következő hónaptól kisebb csomagra válthatsz.
Megmaradt órák kezelése
A csomagok havi kapacitáskeretet jelentenek, ezért a fel nem használt órák nem vihetők át a következő hónapra.
Gyors összefoglaló
Segítek eldönteni, melyik csomagméret ideális
Egy rövid online egyeztetés során átbeszéljük az igényeidet, a feladatvolument és a működés ritmusát, majd javaslatot teszek arra a csomagméretre, amellyel kényelmesen, átláthatóan és költséghatékonyan tudunk együtt dolgozni.